A WHO engedélyezte a Sinopharmot!

Praxisunkban a Sinopharm vakcina szabadon elérhető!

Merkely: A Sinopharm vakcína adja a legszélesebb védettséget!

Forrás: PHARMINDEX Online 2021.05.05..

A Sinopharm-vakcinák beadását követően kialakuló ellenanyagszint mértéke akár a több százszorosa is lehet annak, mint amit egy átfertőzöttséggel megszerezhetünk, ezért a híresztelésekkel ellentétben jelenleg nincs szükség a kínai oltóanyag harmadik dózisának felvételére - hangsúlyozta a Semmelweis Egyetem rektora a Magyar Nemzet megkeresésére szerdán.

Merkely Béla a lapnak úgy nyilatkozott, hogy az egyetemen nem találtak olyan kínai vakcinával beoltottat, akinek ne lett volna pozitív, azaz emelkedett tüskefehérje-ellenes antitestje két dózis beadását követően, tehát minden esetben kimutatható ellenanyagot detektáltak.
    A kínai vakcina hatékonyságát megkérdőjelező sajtóhírek kapcsán Merkely Béla hangsúlyozta: tapasztalatai szerint minden oltás sokkal erősebb immunválaszt vált ki, mint maga a megbetegedés, ez pedig a kínai oltóanyag esetében is igaz.
    Mint mondta, az egyetemen végzett laboratóriumi mérési eredmények a Sinopharm-vakcinák beadását követően akár több százszoros ellenanyagszintet mutattak az átfertőzöttségnél tapasztalt értékhez képest, de a legalacsonyabb érték is az átfertőzöttség hatására kialakuló ellenanyagszintnek felelt meg.

    Merkely Béla kiemelte: a jelenleg Magyarországon használt hatféle oltóanyag teljesen más technológiával készül, így egyszerre egy oltás nem tud mindenféle előnyt biztosítani.
    Kifejtette, a Pfizer és a Moderna egy teljesen új, a világon először decemberben alkalmazott úgynevezett hírvivő RNS-alapú (mRNS) oltóanyag, amely a koronavírus tüskefehérjéjének egy része ellen termeltet ellenanyagot azáltal, hogy a tüskefehérjének az adott részére vonatkozó információt viszi be a szervezetbe és épít föl fehérjét.
    A vektortípusú oltóanyagok - ilyen a Szputnyik V, az AstraZeneca és a Janssen -, lényege, hogy a nem fertőző, különböző adenovírusba juttatják a tüskefehérjének az információját, a szervezet pedig ez ellen a tüskefehérje ellen termel ellenanyagot - ismertette a rektor.
    Ezeket a vakcinatípusokat - mutatott rá a szakember - nem lehet összehasonlítani a vírus teljes elölt változatát tartalmazó Sinopharm-vakcinával, ugyanis a kínai oltóanyagban nemcsak a tüskefehérje található meg, hanem rengeteg másféle fehérje is, amelynek következtében a kínai vakcina nem kifejezetten egyetlen, hanem sokféle fehérje ellen fejt ki immunválaszt.

Szerző:

Forrás: koronavirus.gov.hu

Praxisunkban jelenleg a Sinopharm kínai vakcína -a rendelkezésünkre álló készlet végéig- szabadon elérhető és

akár 24 órán belül felvehető a vakcinainfo.gov.hu oldalon korábban regisztrált pácienseink számára !!!

 

A hazánkba érkező COVID infekció elleni vakcínák növekvő mennyisége és a

kórházi oltópontokon kialakított online időpont foglaló rendszer beindulása lehetővé

tette, hogy megkezdődjön a lakosság tömeges oltása.

Az online időpont foglalás lehetőségével az oltakozás súlypontja a kórházi oltópontokra

tevődött át, nagy terhet levéve ezzel a kapacitásuk maximumán dolgozó háziorvosi praxisokról.

Védőoltást változatlanul csak a www.vakcinainfo.gov.hu oldalon COVID vírus elleni védőoltásra

regisztrált személy kaphat.

 

A regisztráltakból életkor és bejelentkezési idő szerint kialakult oltási listákat a NEAK hetente

megküldi továbbra is a praxisok számára.

A háziorvosi praxis dolgozóinak a hagyományos gyógyító munka biztosítása mellett a legnagyobb

terhet a folyamatosan változó oltási listák és a legtöbbször bizonytalan érkezési idejű oltóanyagok

okozta szervezési feladatok megoldása jelenti.

Nagy segítséget jelentett az elmúlt időszakban a helyi önkormányzatok tevékenysége az oltás

szervezési munkákban.

Praxisunkban az elmúlt 2 hónapban kb. 900 személy kapott védőoltást.

Jelenleg a NEAK által összeállított listákban kb. 500-520 praxisunkhoz tartozó személy szerepel.

Mivel az oltópontokon elindult az online foglaló rendszer és a védőoltások területre történő kiszállítását

is gyorsuló ütemben biztosítják a hatóságok, az átlagos várakozási idő 1-2 hét lehet azon személyeknek,

akik elfogadják a számukra felkínált oltóanyagot.

Hosszabb várakozási időre számíthatnak időnként azon pácienseink akik ragaszkodnak az általuk

legjobbnak vélt, de kérésük időpontjában éppen el nem érhető vakcínához!

 

Az oltópontok térnyerésével a háziorvosi praxisok várhatóan visszaszorulnak az oltakozásban.

Mindezek mellett a balatonszárszói rendelőnkbe kiszállított védőoltások beadását az eddigieknek

megfelelően aznap vagy másnap, akár hétvégén is a jogszabályoknak megfelelően a továbbiakban

is biztosítani fogjuk pácienseink számára.

 

Vakcinát igénylő pácienseink oltópontra időpontot foglalni az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltató

Tér lakossági portálján, az www.eeszt.gov.hu címen és koronavirus.gov.hu oldalon tudnak.